Hírek

Minden amit tudnod kell JavaScriptről, mielőtt nekiállsz megtanulni

Zsolt tapasztalt tagja a Prooktatás tanári csapatának, területe pedig a JavaScript, amely már rég nem a pixelekkel való játszadozásra való. Aki webfejlesztésre adja a fejét, annak megkerülhetetlen

Javascript tanulás tanfolyamon

 

 

– A programozásban senki sem oktatóként kezdi, te mióta vagy fejlesztő?

– 2004-ben kezdtem fullstack fejlesztőként, amibe beletartozik a Javascript is.

– Melyik munkádra vagy a legbüszkébb?

– A legbüszkébb az osztrák turisztikai cégnek készített számítógépes programra vagyok, amely bizonyos adatokból előállít egy teljes honlapot. Ez szállodáknak készült, amelyeknek nem volt más dolguk, mint a megfelelő paramétereket megadni, és a program azután legyártotta az egész oldalt.

– És mikor érezted a késztetést, hogy átadd a tudást?

– 2019 óta vagyok oktató is, de valójában a pedagógus karrierem sokkal régebbre nyúlik vissza. Még a tanulmányaim során kezdtem, a suli mellett már tanítottam egy gimnáziumban informatikát. Akkor már az iskola informatikusa voltam, de egy szülési szabadság miatt tanárként is be kellett ugranom helyettesíteni. Ott próbálhattam ki magam először a tanári pályán.

– És annyira megtetszett, hogy aztán kaptál az adódó alkalmon?

– Igaz, hogy szerettem is csinálni, és a diákok sem panaszkodtak, de nem akarok dicsekedni. Mindenesetre úgy érzem, hogy szeretem a felhalmozott tudást megosztani másokkal, és most már talán mondhatom, hogy tapasztalatom is van bőven ezen a téren.

– Hány diákod volt az elmúlt években a Prooktatásnál?

– Sosem készítettem statisztikát. Nem tudom megmondani, több száz kell, hogy legyen a szám. Most is van két csoportom, több mint 20 fővel.

– Ennyi idő után nem unalmas?

– Szó sincs róla, sőt! Nincs két egyforma csoport, ahogy nincs két egyforma tanítvány sem. Ennek megfelelően minden alkalommal kell egy kicsit alakítani a kurzuson, hogy megfeleljen a csoport igényeinek. Persze bizonyos keretek között, elvégre itt is van egy cél, hogy mit kell elsajátítani a tanulóknak, ám közel sem mindenkinek ugyanaz az útja ehhez a célhoz. Ugyanazt sokféleképpen lehet elsajátítani, lehet webshopot alkotni, de lehet játékot is fejleszteni, vagyis egy objektum lehet egy webshop termékeit bemutató doboz is, vagy akár egy játék eleme is. Miközben ugyanazt tanuljuk.

– Ez valóban színesen hangzik, de gondolom a tudásszint is befolyásoló tényező…

– Természetesen így van, ebből a szempontból két nagy csoportra oszthatók a jelentkezők: az egyik, amelyikbe olyan programozók tartoznak, akik valamilyen más területen már szereztek tapasztalatot, vagy akár másik programozási nyelvet már tanultak a Prooktatásnál, és vannak, akik teljesen kezdők. Most is van ilyen is, olyan is. Az egyik csoportomban olyanok vannak, akik szinte már profik más területen, míg a másikban olyanok, akik teljesen a nulláról kezdik. A két társaságnak teljesen másra van szüksége, még ha mindkettőnek ugyanazt is kell a végén megtanítani.

– És milyen az egyik típussal, és milyen a másikkal a munka?

– Más a kettő. Akiknek már van programozási tapasztalatuk, ott könnyebb haladni, mert a logika, a programozáshoz szükséges gondolkodás már megvan.

– Beszéljünk a Javascriptről, át is adom a szót…

– A Javascript a webfejlesztésben megkerülhetetlen. A webfejlesztés jelentőségét pedig nem is kell ecsetelni. A Javascript már egy programozóknak kitalált programozási nyelv, nem arra találták ki, hogy azzal kezdjen el valaki a programozással megismerkedni. Persze ez sem lehetetlen, de nem elhanyagolható, hogy nem erre lett kitalálva.

– És miért elsősorban a programozókra gondoltak, amikor a Javascriptet kifejlesztették?

– A Javascriptnek semmi köze a Java programozási nyelvhez, de 1995-ben a Javascript, még teljesen más néven, megkapta a Java szintaktikáját, hogy az akkori legmodernebb backend fejlesztőket, akik akkor a legmodernebb programozási nyelvvel, a Javával dolgoztak a backenden, átcsábítsák a frontendre, és a weboldalak felhasználó részét is fejlesszék. Vagyis ezért már eleve a Java-programozókat célozták meg, amikor megalkották, és nem törekedtek arra, hogy ez egy alap, kezdő programozási nyelv legyen.

– Mi a helyzet vele most, 2023-ban?

– A Javascript fontossága megkérdőjelezhetetlen, azonban csak egy állomás, ma már egy összekötő programozási nyelv, amolyan átmenet, mert sok modern keretrendszer létezik hatalmas multik fejlesztésében, hogy a két legnevesebbet említsük, a React és az Angular, előbbit a Facebook, utóbbit a Google fejlesztette ki, amelyeknek alapja a Javascript. És a Javascript és ezek között a keretrendszerek között van egy másik köztes nyelv, ez pedig a Typescript. Csak az tudja elsajátítani a Typescriptet, aki ismeri a Javascriptet, mert szintanktikailag Javascript alapokra épül. És a Typescriptre pedig épül az Angular és a React. Vagyis aki tovább akar lépni ezekre a legmodernebb megvalósítási formákra, annak előbb mindenképpen meg kell tanulni a Javascriptet és a Typescriptet.

– És mi a felfogás hazánkban?

– Le vagyunk maradva a Javascripthez való hozzáállást tekintve, ott tartunk, hogy a Javascript az egy kezdő programozási nyelv, pedig az évek során rengeteget fejlődött. Sokan hiszik, hogy még mindig csak olyan „ovis szint”, csak arra jó, hogy játszadozzunk a pixelekkel a weboldalon, holott valójában sokkal többről van szó, és azok, akik a ’90-es évektől kezdve Javascripteznek, tudják, mekkorát fejlődött. Amikor persze még a tapasztaltabb tanulók is szembe találkoznak ezzel a súlyosan komplex nyelvvel, akkor döbbennek rá, hogy a valóságban ez egy jóval összetettebb dolog.

– Akkor vonjunk mérleget: nehéz megtanulni a Javascriptet?

– A fentiek mellett azért is nehéz a Javascript, mert nem feltétlenül egy lineáris nyelv. Ami azt jelenti, hogy a programom egyszerre több szálon is futhat. Hogy a legegyszerűbb példával éljek, amikor kérést küldök a szerverre, máris két szálon fut a kód, mert az egyik szálon folytatja tovább a futását, míg a másik szál, akkor fut le, amikor visszaérkezett a válasz a szerverről. Ellenben egyszerre több kérést is küldhetek, akár különböző szervereknek, ahol annyi szál van indítva, ahány kérés, és előre nem tudjuk, hogy melyik szerver válaszol, hamarabb, így azt sem, hogy melyik szálon fog hamarabb tovább futni a kód, vagy akár egyszerre több válasz is érkezhet, így több szál dolgozhat egyszerre. Ami komoly útvesztő a kezdő programozó számára, hogy akkor most a sok szál közül mikor, melyiken kell tovább folytatni a kódolást.

Neótól is megkérdeztük, Tőled is megkérdezzük, hogy a tanítványok közül voltak-e már, akik munkájukkal büszkévé tettek?

– Nagyon sok, szerencsére. Legutóbb például egy honvéd nagypapa volt az egyik tanítványom. Neki erős reál beállítottsága volt, a katonaság előtt matektanár volt, de programozást sosem tanult, a Prooktatásnál kezdte. És a vizsgamunkája egy időpontfoglaló portál volt, amelyen fodrászszalonok tudtak regisztrálni, és az időpontfoglalásokat intézni. Olyan profi munkát tett le az asztalra, olyan modern kivitelben, hogy minden részében kifogástalan lett. Nagyon büszke voltam rá, hogy mindent itt tanulva máris minden igényt kielégítő munkát tudott kiadni a kezéből. Ez egy speciális érzés, mert nem én csináltam azt a remekművet, mégis büszke voltam rá, hogy az általam átadott tudásból merítve született valami nagyszerű.

HTML / CSS
7 Március
8 Április
24 Június
Python
2 Március
4 Április
24 Június
PHP
23 Április
22 Május
24 Június
Full-stack
24 Február
7 Március
8 Április
C#
27 Március
8 Április
10 Április

Tanfolyam-naptár