Ilyen nálunk egy Photoshop Webdesign tanfolyam 1.
Zsófi egy design és grafika iránt érdeklődő fiatal nő. 2019. július legelején kezdte meg gyakornoki munkáját a webfejlesztéssel foglalkozó Pro Online-nál, előtte viszont kicsit kiképezte magát a Prooktatás Webdesign tanfolyamán. Erről kérdeztük őt ebben az interjúban.

Zsófi egy design és grafika iránt érdeklődő fiatal nő. 2019. július legelején kezdte meg gyakornoki munkáját a webfejlesztéssel foglalkozó Pro Online-nál, előtte viszont kicsit kiképezte magát a Prooktatás Webdesign tanfolyamán. Erről kérdeztük őt ebben az interjúban.
Hogyan találtál rá a Prooktatás webdesign tanfolyamára?
Már korábban, még márciusban részt vettem egy barátnőm ajánlására egy, a Prooktatásnál tartott előadáson, ami 2019 korszerű webdesignairól szólt. Az óra végén tettek először említést arról, hogy a későbbiekben lesz egy tanfolyam is, ahol a gyakorlatba is átültethetjük azt, amit abban a két órácskában felvázolt nekünk a későbbi tanárunk, Béla. Rögtön jelentkeztem.
Mik voltak a legelső gondolataid, mikor beléptél az oktató terembe?
Kisebb terem volt, így nem férne el benne egy nagyobb létszámú csoport, de szerintem nem is jó sok emberrel együtt dolgozni, tanulni. Az egyetemről is az a tapasztalatom, hogy akkor a leghatékonyabb az oktatás, ha a tanárok nem dolgoznak együtt sok emberrel. Ez mindig megteremt egy kellemesebb, felszabadultabb, családiasabb légkört.
Milyen felszereltnek érezted a közeget?
Mivel tudtam, hogy gépeken fogunk dolgozni, ezért én a saját laptopommal érkeztem az órákra. Azonban voltak, akik ezzel nem voltak teljesen tisztában, vagy nem tudták megtenni azt, hogy elhozzák az otthoni gépüket. Szerencsére a Prooktatás biztosított laptopot mindenki számára, akinek kellett. Emellett a termek is kényelmesek voltak, mind a kicsi, mind a nagy tanterem. Szerintem az egész intézmény jól felszerelt, mindent megkaptunk ahhoz, hogy a legkényelmesebben üljük végig az órákat. Gondolok itt a tanár gépéről kivetített képre, az ablakok besötétítésre a gépek jobb látása érdekében, vagy az órák alatt ivott szörpökre. :)
Volt szükséged alaptudásra a tanfolyam elvégzéséhez?
Nekem szerencsére már volt egy, a netről megszerzett alaptudásom, ezáltal voltak olyan feladatok, amiket könnyebben tudtam véghezvinni. Azonban ahogy láttam, sok ember nem ismerte alap szinten sem, vagy még egyáltalán nem is találkozott a Photoshoppal. Ez viszont nem akadályozta őket sem a munkában, mivel lépésről lépésre mindent elmagyarázott nekünk Béla.
Milyen léptekben haladtak az órák?
A legelején elméleti órát kaptunk, aminek az anyagát utána PowerPoint formájában meg is kapta mindenki. Ez elmagyarázta az alapokat, tartalmazott minden segítséget, amire a későbbiekben szükségünk volt, például alapfogalmak, billentyűzet parancsok, és hogy hogyan épül fel egy weboldal vizuálisan. A második órán már meg is kezdtük a szerkesztést, mindig kis lépésekben haladtunk, ismerkedett a csoport a Photoshop felépítésével, használatával. Átgondoltan, a legegyszerűbb feladatoktól haladtunk a komplikáltabb, összetettebb megoldások felé, hogy mindenki lépést tudjon tartani.
Hogy viszonyult a tanár a tanulókhoz?
Béla már a kezdetektől nagyon közvetlen, és nyitott volt mindenre. Felmérte mindenkinek a tudását, és ahhoz mérten figyelt oda mindanyiunkra. Ha valaki például lassabban haladt, akkor azt –mint a kis iskolában- előrébb ültette, hogy jobban tudjon segíteni :) Ahogy én észrevettem, mindenkin rajta tartotta a szemét, szinte azonnal kiszúrta, ha valaki valahol elakadt. Nem akarta száraz anyaggal megtömni a fejünket, a legelején viccesebb feladatot adott nekünk, ahol kiélhettük a kreativitásunkat, a tanfolyam végén pedig egy komplikáltabb, azonban izgalmasabb projektet kellett összehoznunk, aminek kivitelezését az egész csapat együtt próbálta megfejteni. Igazándiból az órák között sem unatkoztunk, mert mindig kaptunk valami házi feladatot, hogy folyamatosan foglalkozzunk a szerkesztéssel, így jobban belénk vésődjön az órai anyag.