Újabb sikertörténet: így kezdj el karriert építeni Laravelben!
Ha valami nem sikerül elsőre- próbáld meg újra! Bizonyára így gondolta diákunk, Tamás is, aki informatikus diplomával elsőre nem tudott ugyan elhelyezkedni, de a Prooktatás képzéseit elvégezve már igen

Lovranits Tamás a HTML és CSS tanfolyam után a JavaScript és a Laravel képzéseket végezte el a ProOktatásnál, majd szinte azonnal megtalálta a helyét, villámgyorsan felvették a CorvinSoft-hoz egy programozó állásba. Ha igazán motiváló történetet szeretnél olvasni, ne hagyd ki a vele készített interjúnkat!
Tamás 2009-ben végzett gazdaságinformatikusként Sopronban, ám kevéssel ezután elhagyta a pályát. Több év kihagyás és útkeresés után úgy érezte, talán mégis adnia kell egy esélyt a programozásnak, és eldöntötte, hogy újra megtanulja a szakmát.
Az egyetem elvégzése után próbáltál programozóként elhelyezkedni?
Igen, már akkor is a webfejlesztés érdekelt, ezért ebben az irányban akartam elhelyezkedni, de nem igazán úgy alakult, ahogyan azt szerettem volna. Felvettek ugyan egy céghez, de a próbaidőt nem sikerült teljesítenem. Ahogyan visszaemlékszem, szakmailag kevés feladatot tudtam megoldani. A kudarcban talán az is benne volt, hogy abban az időben nem vettem túl komolyan az informatikát. Pár próbálkozás után fel is adtam, és elkezdtem valami teljesen mással foglalkozni.
Pár év elteltével mégis visszatértél a programozáshoz. Mi motivált erre?
Még az egyetem alatt készítettem egy honlapot egy soproni intézetnek, ami kezdte idejét múlni, így mindenképp ráfért volna a felújítás. Ekkor jött a belső késztetés, hogy megpróbáljam a honlapot megcsinálni. Újra kedvet kaptam az informatikához, ezért 2017-ben próbálkoztam ismét főállásban elhelyezkedni, de akkor még nem voltam úgymond a helyzet magaslatán. A tudásom is megkopott, láttam a hiányosságaimat. Viszont úgy éreztem, talán mégis ez az én utam, ezért adnom kell magamnak még egy esélyt. Egyértelmű volt, hogy segítségre van szükségem. 2019 végétől következett tehát egy nagyjából másfél éves időszak, amit tanulással töltöttem.
Milyen tanfolyamokat végeztél el?
Tulajdonképpen végigmentem minden tanfolyamon, ami a webszerkesztéssel kapcsolatos: HTML, CSS, JavaScript, Angular, majd Laravel. A szabadidőmben is sokkal többet foglalkoztam a webfejlesztéssel, így szakmailag már elég önbizalmat éreztem magamban, hogy újra belevágjak az álláskeresésbe. A Laravel tanfolyam befejezése után el is kezdtem azonnal keresgélni.
Miért gondoltad, hogy ez a keretrendszer hasznos lesz neked?
Laravellel már korábban is foglalkoztam, az intézeti honlap felújításakor ebben csináltam meg az intézethez kapcsolódó folyóirat kéziratkezelő rendszerét. A szakmabeli ismerőseim is azt ajánlották, hogy a php esetében ezt a keretrendszert mindenképp érdemes megtanulni. Én meg úgy voltam vele, hogy talán ezzel a tudással előnyösebb pozícióból indulok a munkaerőpiacon. És végül is ez a sejtésem bevált, valóban előnyt adott nekem.
Az álláskeresés során milyen erősségeidre próbáltál építeni?
Számomra az volt a fontos, hogy főállásban el tudjak helyezkedni. A szakmai tudásomat stabilnak éreztem, így nem voltam túl válogatós, ami a webfejlesztéssel kapcsolatos volt, oda jelentkeztem. De a szakmai kompetenciákon túl a legnagyobb erősségem a motivációm és a kitartásom, és ez az önéletrajzomból is egyből feltűnt a cégeknek. Nagyon szerencsés voltam, talán csak két vagy három helyre küldtem el még az önéletrajzomat, amikor a Corvinsoft-hoz azonnal felvettek.
Sikeresen túl vagy a próbaidőn, hogy telt ez az időszak?
A munkanapom jellemzően egy csoportos meetinggel indult, átnéztük, hogy ki hogyan haladt az előző napi munkájával, és megbeszéltük az aznapi feladatokat. Rendszerint egyedül álltam neki a munkának, ha nagyon elakadtam, kérdeztem. Szerencsére a kollégáim nagyon segítőkészek. Ha bármiben nehézségem volt, vagy nem a legoptimálisabban végeztem el a rám bízott feladatokat, kijavították a hibáimat, vagy javaslatokat tettek, így nagyon sokat fejlődtem. Persze junior programozóként nem lehet mindenre felkészülni, sok új dolgot kellett megtanulnom. Például a Git verziókezelőt, bár korábban ismertem, csapatban még nem használtam. Újdonság volt a Sonar program is. A Laravelt általában MySql-lel használják, viszont a projektben, amin dolgozom, a Mongo volt a kiválasztott adatbázis – ezt korábban már használtam, de egy kevésbé komplex struktúrában. Sokat haladtam ebben a pár hónapban, bár a kollégáimhoz képes még kicsit lassúnak érzem magam.
A kitartásodnak köszönhetően most végre azzal foglalkozol, amivel talán mindig is szerettél volna.
Úgy érzed, hogy megtaláltad a helyed?
Nagyon hálás vagyok a cégnek, hisz kimondva-kimondatlanul, adtak nekem egy második esélyt. Ezért is igyekszem minél gyorsabban felzárkózni a kollégáimhoz. Örülök, hogy élni tudok a lehetőséggel, hisz pár évvel ezelőtt ez még nagyon távolinak tűnt.