Bezár
Hírek

Full-Stack: jó választás körültekintő karrierváltóknak

Mindenki egy olyan pályára szeretne lépni, amiben olyan munkát végez, amit szívesen csinál, nem terheli le és még jól is fizet ☺ Lehet, hogy nem az első karrierválasztás lesz a tökéletes lépés, hanem a második megérzés felé kell haladni. Persze pályaváltáskor érdemes óvatosan és megfontoltan váltani. Az IT világa manapság egyre kedvezőbb a karrierváltók számára. Ezért összeszedtünk pár okot, hogy ha már IT, azon belül miért a Full-stack webfejlesztés a legjobb döntés egy pályaváltó számára.

Karrier váltás IT területen

Napjaink mozgatóereje a munka világában rejlik. Mindent az határoz meg, ki mit dolgozik, hány órát, mennyiért, milyen időbeosztásban, és még az is, hogy szereti-e, amit csinál. Akadnak olyan pillanatok az életben, amikor úgy érezzük, karriert kell váltani.  Hiszen a mai világban a pályaválasztás kicsit sem egyszerű. Sokszor azt hisszük, hogy az első gondolatunk lesz a megfelelő lépés, majd pár hónap, avgy akár 1-2 év múlva jön a felismerés, hogy lehet, mégsem ezt akarom csinálni életem végéig.

Ez pedig teljesen rendben van, hiszen az, hogy elindulsz egy irányba, még nem jelent elköteleződést örökre. Az első tanulós időszak tökéletes arra, hogy mindenki megismerje magát, a határait és azt, hogy mivel is szeretne ténylegesen foglalkozni.

 

Az IT szektor adja magát

Az elmúlt években szinte minden megváltozott: a gazdaság, a munkaerőpiac, sőt, a magánéletünk is. Sok munkahely bizonytalanná vált, míg az online világ, főleg a home office lehetőségek miatt a COVID alatt, nemcsak megmaradt, hanem még jobban megerősödött. Nem véletlen, hogy egyre többen gondolkodnak el a váltáson, és néznek az IT világa felé. Ha azonban teljesen kezdő vagy az IT világában, nehéz eldönteni, a sok pálya közül melyiket válasszuk az IT világán belül. 

Pont ezért hoztunk pár érvet, hogy miért lehet a Full-stack legjobb első lépés egy olyan karrierváltó számára, akit az IT szektor érdekel, de persze óvatos és kis lépésekkel haladva, hiszen mindenki szereti, ha stabil a talaj a lába alatt és nem teljesen ismeretlen vizeken kell eveznie, ráadásul iránytű nélkül.

A Full-Stack Webfejlesztő szakirány előnyei

 

Ha most csak felhasználói szinten értesz a számítógépek világához, az teljesen rendben van, hiszen a legtöbben innen indulnak, nem pedig azonnali „sci-fi filmekbe illő” tudással rendelkeznek.

Ezzel meg is érkeztünk a full-stack képzés melletti első és legfontosabb érvhez: nincs szükséged szakmai tudásra a Full-stack tanfolyam elkezdéséhez. Elegendő, ha felhasználói szintű számítástechnikai tudással és szintén felhasználói szintű angoltudással rendelkezel. Ezzel szemben egy szoftverfejlesztő szakirány sokkal inkább megköveteli azt, hogy nálad legyen az a bizonyos iránytű és eligazodj a programozás világának alapjaiban. Ha pedig ez nem lenne elegendő, akkor nézzük meg a további pozitívumokat:

 

  • Nem kell azonnal a mély vízbe ugranod!  A webfejlesztésnek van egy teljesen logikus felépítése. Először megtanulod, hogyan néz ki egy weboldal, utána azt, hogyan működik a háttérben a Back-end, és végül összekötöd az egészet. Így nem leszel egyszerre leterhelve mindennel. Kicsit talán olyan, mintha egy új nyelvet tanulnál. Előbb az alapokat ismered meg, utána jönnek a bonyolultabb mondatszerkezetek és a kivételek. Szintén szuper, hogy megismerheted a fejlesztői környezetet, anélkül, hogy ezzel egy időben el kéne sajátítanod a programozói logikát is.

 

  •  A webfejlesztés egyik legnagyobb előnye, hogy azonnal látható lesz a munkád eredménye. Akár egy HTML/CSS alapú weboldalt készítesz, akár egy komolyabb front-end felületet, minden módosításod egyből megtekinthető! A szoftverfejlesztés bizony nem ilyen látványos.

 

  • Ezt követően, ha már stabilan mozogsz a front-end területen, és ismered a fejlesztői környezetet is, jöhet a programozás, és specifikusan back-end fejlesztés megismerése. Például a PHP programnyelv és a MySQL adatbázis. A PHP egy könnyen tanulható, mégis komoly lehetőségeket nyújtó programnyelv, ami logikus, jól átlátható és tökéletes alap a programozási gondolkodás elsajátításához. Ezt követően könnyebben tudsz megtanulni más, kiterjedtebb programnyelvet is.
     
  • És már jön is egy ilyen kiterjedtebb programnyelv: a JavaScript. A PHP-hez képest ez a nyelv folyamatosan fejlődik és bővül, ráadásul újabb és újabb keretrendszerek épülnek rá. Azonban egy webfejlesztőnek mindenképp meg kell ezt ismernie, ugyanis a JavaScript az egyetlen programnyelv, amit a böngésző önmagában, külön fordító vagy plugin nélkül le tud futtatni.

 

  • A webfejlesztésben használt progrmanyelveket általában gyorsabban és egyszerűbben meg lehet tanulni, mint például a Java-t vagy a C++-t, mert JavaScriptnél a böngésző működését kell megértenünk, míg a másik két nyelvben gyakran a teljes operációs rendszerrel vagy hardverközeli funkciókkal is foglalkozni kell. A Prooktatásnál a Full-Stack webfejlesztés ugyan tíz hónapig tart, de ez alatt három programnyelvet is megtanulunk. A Java és C++ külön-külön is kb ugyanennyit igényel.

 

  • Ráadásul a webfejlesztés világa teljesen online térben mozog, és nicsak, az általunk nap mint nap használt programok egyre nagyobb része is a weben van, nem pedig a saját gépünkön fut.  Minden rendszer, minden szoftver egyre inkább webes felületen, online kapcsolattal működik, emiatt a webfejlesztőkre mindig szükség van.
     
Tanfolyam logó

Ide kapcsolódik:
Full-stack Webfejlesztő Képzés

 

 

Kinek való?

Kétségtelen, hogy rengeteg tehetséges ember van Magyarországon. Nem is egy akad közöttük, aki már gyerekként is erősen informatikai beállítottságú volt, vagy aki már 15 évesen is kétismeretlenes egyenletekkel álmodott. A webfejlesztés nekik is, de nem csak nekik szól. A full-stack webfejlesztő terület rajtuk kívük az eredetileg másik szakmát választóknak is egy bölcs döntés lehet, ha megfontolt módon szeretnének karrierváltásba fogni. A full-stack képzés elvégzése, és a szükséges skillek elsajátítása után eldől, hogy ki milyen irányban fog dolgozni, hogy a munkája inkább Back-end , vagy Front-end, a játék-, a mobil-, vagy éppen a szoftverfejlesztés.  

 

HTML / CSS
26 Június
8 Szept.
30 Szept.
Python
23 Június
1 Szept.
20 Szept.
PHP
18 Június
1 Szept.
25 Szept.
Full-stack
26 Június
8 Szept.
30 Szept.
C#
1 Szept.
20 Szept.
  Mit tanuljak?  

Tanfolyam-naptár