Hírek

A programozó, aki véget vetett a mészárlásnak

Bár az informatikus fiú leginkább a számítógépes játékokhoz használatos fegyvereket ismerte, éles lőfegyvert akkor látott életében először, tudta, hogy ez a fegyver arra hivatott, hogy ember

full-stack programozó, aki életet mentett

A virtuális térben lehet több életed, de a programozó tudta, hogy itt most mindenkinek csak egy van.

 

A Lai Lai bálterem ünnepi díszbe öltözött. A kaliforniai kínai közösség a Holdújév ünneplésére készült Alhambrában is, ahol népes ázsiai kolónia található. Brandon Tsai, a 26 éves full stack programozó a sokadik ilyen ünnepségre indult. A Lai Lai, (ami magyarul Gyere Gyere) nevének megfelelően hívogatta a vendégeket. Brandon nagyszülei nyitották ezt a rendezvénytermet, és bár a 26 éves informatikus a programnyelvek világában otthonosabban mozog, mint a hagyományos kínai táncmulatságokon, azért minden héten megjelent a teremben, hiszen a tradíció, a közösség számára is fontos.

Az idei holdújévi ünnep azonban más volt, mint a korábbiak. Este fél tizenegy felé, amikor már lassan mindenki a zárórára készült, Brandon az ajtó fémes csapódására lett figyelmes. Az előtérben a 72 éves Huu Can Tran állt vele szemben, fegyverrel a kezében. Nem próbálta rejtegetni. A fiatal programozó látta a testbeszédén, és a tekintetén, hogy embereket bántani érkezett. Bár az informatikus fiú leginkább a számítógépes játékokhoz használatos fegyvereket ismerte, éles lőfegyvert akkor látott életében először, tudta, hogy ez a fegyver arra hivatott, hogy embereket pusztítsanak el vele. Nem rabláshoz, és nem megfélemlítéshez való, hanem mészárláshoz.

Az első gondolata neki is az volt, hogy meg fog halni. De aztán valami elementáris energia kerítette a hatalmába, és úgy döntött, küzdeni fog. Nevezhetjük életösztönnek, bár az emberek túlnyomó többsége ilyenkor sokkot kap, pánikol, lefagy, de semmiképpen se veti magát a gépfegyveres támadóra. Brandon ezt tette. Hosszas dulakodás után megszerezte a fegyvert, ezzel megmentve jelenlévő rokonait, barátait, és a többi ünneplőt a biztos pusztulástól. Ekkor még nem tudták, hogy az agg tömeggyilkos néhány perccel korábban egy másik bálteremben 10 ünneplővel végzett, és sokakat megsebesített.

Egyelőre senki nem tudja, mi okozhatta a 72 éves elkövető bekattanását. Nem kérdéses, hogy nem lehetett tiszta a tudata, hiszen 72 évig nem rejtőzhet el egy pszichopata személyiség. Biztosan volt egy indikátor, ami az események olyan lavináját indította el, hogy egy idős ember felvette a fekete felöltőjét, talán még elmosogatta a csapban lévő teás csészét, majd elindult megölni annyi embert, amennyit csak tud.

 Persze a pánik és a megtorlások elkerülésének érdekében a hatóságok azonnal kizárták a rasszizmust, és a terrorizmust a lehetséges okok közül.

Bármi is volt az ok, kár, hogy nem volt egy másik hős, aki elbeszélgetett volna Huu Can Tran bácsival arról, hogy bármi is bántja, lehet rá megoldást találni. Hogy az élet annyi mindent kínálhat még neki, és van kihez szólnia ha fél, ha mérges, ha egyedül maradt. Hogy amire készül, az valamennyi lehetőség közül a legrosszabb.

Mindenkinek van valamilyen prekoncepciója, hogy milyennek kell lennie egy tömeggyilkost lefegyverző hősnek. Magas, erős, nem ismeri a félelmet, gyorsabb a golyónál is… A valóság azonban az, hogy a hőst nem a külső tulajdonságai határozzák meg. Gyors döntési képesség, élni akarás, a saját korlátaink átlépése az, ami hőssé tehet bennünket. Azaz amiért csodáljuk most ezt a bátor programozó fiút, igazából ott lapul mindannyiunkban. Olykor-olykor ki kell lépni a komfortzónánkból, levetkőzni a fojtogató közönyt, és cselekedni, hiszen aki meg se próbálja, máris veszített.

                                                  

 

 

HTML / CSS
15 Április
18 Május
24 Június
Python
25 Április
9 Május
24 Június
PHP
30 Április
1 Június
24 Június
Full-stack
15 Április
18 Május
24 Június
C#
17 Április
13 Május
eleje Szept.

Tanfolyam-naptár