Hedy Lamarr neve talán nem cseng kapásból ismerősen, pedig nemcsak gyönyörű színésznő volt, és nem mellesleg részben magyar, hanem zseniális feltaláló is.
Néha az élet olyan furcsa helyzeteket idéz elő, amelyre még Hollywood képzelete is kevés. Márpedig főhősünk jól ismerte az amerikai filmipar központját, ahol senki sem gondolta, hogy egyszer mégsem filmjei miatt lesz hálás neki a világ.
Hedwig Eva Maria Kiesler (művésznevét később vette fel) az I. világháború idején, 1914-ben született Bécsben, és nem volt könnyű a gyerekkora. Bár apja gazdag zsidó bankár volt, életük közel sem volt felhőtlen, édesanyja Kiesler Gertrud menekült zsidócsalád leszármazottja volt. Lamarr családjában magyar származású ág is volt, így a magyar vonal is része volt a család történetének. Tízévesen már négy nyelven beszélt.
Fiatalon színészi pályára vágyott, de már gyerekkorában is szeretett kísérletezni, ami később tudományos érdeklődésének is alapját jelentette. Azonban a világot jelentő deszkákat választotta, annak ellenére, hogy családja nem támogatta az álmait, ezért kamaszként elhagyta a biztos hátteret, és a színpad felé vette az irányt.
És jól tette, hogy nem hallgatott a családra, mert hihetetlenül sikeres színésznő lett. Karrierje a mozivászon előtt 1930-ban indult, amikor megkapta az első filmszerepét az osztrák Pénz az utcán című filmben. 1933-ban érkezett aztán az igazi áttörés a számára az Ecstasy című filmben nyújtott alakításával, a filmben, amely merész szexjelenetekkel és tabudöntögető témákkal tűnt ki, és ez jót tett az ő karrierjének is.
Később, 1938-ban költözött Amerikába, ahol angolul folytatta karrierjét, és a tengerentúlra tartó hajón már le is szerződtette az MGM filmvállalat, és ekkor vette fel művésznevét. A tengerentúli közönség körében hamarosan nagyon népszerűvé vált, és olyan filmekben játszott, mint az Algír (1938), a Boom Town (1940) és a Ziegfeld Girl (1941). A 40-es években további sikeres filmek követték, köztük a Tortilla Flat (1942) és a Fehér rakomány (1942). Az 1940-es évek második felében egyik legjelentősebb alakítása a bibliai epikus film, a Sámson és Delila (1949) volt, amelynek főszerepében bizonyíthatott. Lamarr színészi tehetsége és szépsége páratlan volt, és a filmipar egyik legnagyobb csillagaként tartották számon. A csodálatos szépségű színésznő egész élete kalandokkal teli volt, összesen hatszor házasodott, és állítólag az tartotta izgalomban, ha boltokból kisértékű árukat csenhetett el…
A már ünnepelt díva aggodalommal hallgatta a második világháború híreit, különösen a tengeralattjárók elleni torpedók hatékonyabb elhárítása érdekében. Lamarrt mérnöki érdeklődése és tudományos affinitása arra ösztönözte, hogy egy olyan találmányon dolgozzon, amely segíthet a rádióvezérelt torpedók elkerülésében. Ennek az inspirációnak a gyümölcse lett egy frekvenciaváltó rendszer, amelyet George Antheil zeneszerzővel hangoltak össze.
A színésznő és a zeneszerző megreformálta a hadiipart. Is
Lamarr és Antheil összeállt, közreműködésük gyümölcse pedig egy olyan találmány lett, amely segített az Amerikai Haditengerészetnek a tengeralattjárók torpedók elleni védelmében. Közösen kifejlesztettek egy rádió-távvezérlő rendszert, amely a rádiójeleket véletlenszerűen változtatja, így nehezebbé téve azok kiszűrését vagy zavarását. Bár a találmányukat kezdetben nem fogadták el, később a technológia alapját képezte a modern wi-fi, Bluetooth és egyéb vezeték nélküli kommunikációs rendszereknek, vagyis Lamarr nevét mind a mai napig áldhatják a vezeték nélküli eszközök szerelmesei. Meg úgy mindenki más is, aki nem egy kábellel a laptopjában jut internethez.
A 2000-ben, 85 évesen elhunyt, varázslatos életű színésznő így nemcsak a filmiparban, hanem a technológiai világban is maradandót alkotott, és programozó képzéseken is felmerül a neve, annak ellenére, hogy a világ a filmvásznon keresztül ismerhette meg csodálatos életét.
Deutsch
